én, te, Ő

A legtisztább levegőjű 

hegyi erdő zöldellő tisztásán

úgy érzem, megfulladok;

a tisztás kristály patakjának

csöndes partján üldögélve

úgy érzem, szomjan halok.

A fák és bokrok édes

gyümölcseire nézek,

mégis csak mérhetetlen

éhség az, amit legbelül érzek.

Körülvesz a természet minden

elbűvölő pompázatos ékessége,

de úgy érzem, megöl ez a szépség,

mert Ő néki nem én kellek, hanem te!

/Krepsz Jani, 2011. 08. 19/